Több kérdőjel is felmerülhet bennetek a cím olvastán. De megmagyarázzuk! :)
Már nem először dolgozunk együtt a Visit.org nevű szervezettel, akik nagy cégeknek kínálnak online tréingeket a legkülönfélébb témákban, de mégis közös bennük, hogy tudatosító, esélyegyenlőségről és elfogadásról szóló, nagyobb társadalmi befogadást ösztönző képzésekről és kurzusokról van szó. Ebben a kínálatban szerepel a Jel Alapítvány tréningje is, melyben a jelnyelvről, jelnyelvekről mesélünk, a különböző jelnyelvekben meglévő közös elemekről és azokról a dolgokról, melyek összekötik a siket embereket, éljenek akár Amerikában vagy Magyarországon.
Mit csinálunk egy ilyen tréningen?
A tréningen elsősorban játszunk: a játék mindig működik, akár gyerekek, akár felnőttek a célcsoport. Csak picit másképp kell becsomagolni a lényeget, ami mindig ugyanaz: figyelj a másikra, legyél nagyvonalú és ne tartogasd a labdát! Passzold tovább! A jeltanulás sem maradhat ki, amit mindig a résztvevők kreativitására építünk, s pont ezért csodás eredmények szoktak születni.
Itt találod az online tréningünket, mely magyar és angol nyelven is elérhető, és TERMÉSZETESEN jelnyelven is szólunk a résztvevőinhez, hiszen mindig siket és halló kolléga dolgozik együtt a képzéseinken.

Comments