top of page
  • Szerző képeKatya Tempfli

Jeleven Tábor 2020

Idén másodjára rendeztük meg a Jeleven Tábort - sokáig kérdéses volt, hogy egyáltalán sikerül-e, hiszen a vírushelyzettel együtt járó szigorítások jó darabig nem tették lehetővé a gyerektáboroztatást. De szerencsénkre ezt a korlátozást feloldották, így elkezdhettük a szervezést. Ugyanebben az időben érkezett a hír, hogy a United Way Magyarország "Együtt segítünk" pályázatán is támogatást nyerünk, aminek köszönhetően még több gyereket tudtunk fogadni, még több élményt nyújthattunk nekik és rengeteg játékkal, sporteszközzel bővíthettük a készleteinket - ezeket a későbbi Jelnyelvi Játszótér alkalmakon és további táborokban is tudjuk majd használni. Ezúton is köszönjük a támogatást a United Way-nek! :)


És hogy milyen volt a tábor? Izgalmas, jó hangulatú, kihívásokkal és remek megoldásokkal teli, vidám és pörgős kavalkád, ahol 24 gyerek játszott együtt öt napon át, 6 évestől 14 éves korig. Siketek, nagyothallók, hallók együtt, jelnyelven és hangzó nyelven, tolmács segítségével vagy anélkül - a hangsúly a kommunikáción volt, használt nyelvtől és hallásállapottól függetlenül. Ahogy tavaly, idén is felemelő élmény volt látni, ahogy a gyerekek kifejezetten akarnak együtt játszani, nekik nem számít, hogy ki honnan jött, vagy milyen nyelvet használ. Módszerünk is ezen alapul: a játékban nincs határ és nincs akadály, csak közös akarat arra, hogy működjön a folyamat és beinduljon a flow.


Tanultunk jeleket, játszottunk jelnyelvi játékokat, mozgásos és csoportos gyakorlatokat, és persze volt foci, röpi, tollas, fogócska és minden nagy klasszikus. Az Óhegy parkban idén is megmérettettek a gyerekek tájékozódási futásban - köszönet a Silvanus Sportegyesületnek -, és megnéztük a Kőbányai Helytörténeti Gyűjteményt, ahol interaktív játékokon keresztül fogadhattuk be a hely szellemét. A szülőknek is készült ajándék, környezettudatos kézműveskedés workshop keretében. Volt zsonglőrködés poi-jal, vizeslufi-dobálás és fagyizás. Mindez jelnyelven és hangzó nyelven, együtt, egymás mellett. Hatalmas élmény volt idén is, jövőre mindenkit visszavárunk!



Olvass még!



158 megtekintés0 hozzászólás

Comments


bottom of page