Közeledik december elseje, amikor remélhetőleg sok-sok érdeklődő lepi majd el a Millenáris B épületét a Családszervezetek III. Jótékonysági Adventi Vásárán. A jelnyelvi játszótér siket foglalkozásvezetőjeként pedig csak ámulok és bámulok ezen a példaértékű összefogáson!

Felemelő érzés látni, ahogy Király Nóra, és a Fiatal Családosok Klubjának kezdeményezéséhez ennyien csatlakoznak – családszervezetek, cégek és magánemberek egyaránt.

Egy játszóteret elsőre úgy képzel el az ember, hogy a gyermekek szétszóródva hintáznak, homokoznak, szaladgálnak, csúszdáznak. A Jelnyelvi Játszótér viszont ebben is egyedi: nálunk a kicsik-nagyobbacskák kreativitásukat, nonverbális képességeiket kiaknázva, együttműködve vagy éppen versenyezve egymással, szavak nélkül vagy jelnyelven, hallássérült és jelnyelvet ismerő játékvezető vezetésével vesznek részt csoportos játékokban. Talán el sem hinnétek, de a „klasszikus” kő-papír-ollót, vagy egy memóriajátékot is izgalmasabbá lehet tenni a jelnyelv által! Mindig figyelünk arra, hogy az első alkalommal részt vevő, illetve a halló gyerekek a játékokhoz szükséges jeleket elsajátítsák, és teljesen akadálymentes legyen a kommunikáció a csoportban.

A kezdetektől részese vagyok a játszóteres csapatunknak, és minden alkalommal tudatosul bennem, mennyire szükséges egy ilyen hely, ahol a siket gyermekek az anyanyelvükön játszhatnak, halló, vagy esetleg jelelni nem tudó hallássérült kortársaik pedig egy felszabadult, vidám közegben, együttműködést, figyelmet, szemkontaktust igénylő játékos feladatok közepette sajátíthatják el a jelnyelvet.

Én ugyan nem siketként születtem, de hallássérült iskolásként nőttem fel Sárospatakon. Fogalmam sem volt arról, hogy létezik ez a csodálatos, vizuális nyelv, ami nagyban megkönnyítette volna az életem egyes fejezeteit. Amikor kezdtem elveszíteni a hangokat, a zene és a néptánc is fontos volt számomra. Megtanultam zongorázni, furulyázni, énekkaros voltam nagyon sokáig! A hallókészüléket nem voltam hajlandó felvenni, mert szégyelltem, és bizony sokszor akkor is buzgón bólogattam, ha épp nem értettem, amit mondtak nekem.

A hallásom pedig évről-évre romlott, gimiben gyakorlatilag már csak szájról olvastam. A szüleim, a testvéreim csodálatos emberek, nekik köszönhetem, hogy a hangok elvesztése ellenére is nagyon szép gyermekkorom volt. És persze mindig voltak mellettem empatikus barátnők is! Érettségi után Miskolcra sodort az élet és a továbbtanulás, ott tanultam meg a jelnyelvet, azóta vagyok részese a hallássérültek világának – és bizony rengeteg olyan élményt köszönhetek ennek, amit hallóként, illetve jelnyelv hiányában biztosan nem éltem volna át. Részt vehettem nemzetközi táborokban, Siketlimpiákon – ahol tudatosult bennem, a jelnyelv nemzetközi szinten is elsajátítható, és teljesen folyékony kommunikációt tesz lehetővé két különböző nemzetiségű ember között!

Sokszor elgondolkozom: vajon hány, hozzám hasonló gyermek, fiatal élhet hazánkban, akik a hallás, a jelnyelv hiánya miatt nincsenek tisztában a jogaikkal, kommunikációs akadályok miatt nem tudnak kibontakozni, továbbtanulni, barátokat szerezni?

Hány olyan család van, ahová siket kisbaba születik, és esetleg információhiány miatt a szülők nem tudják megfelelő mederben terelgetni a gyermeküket? Egy siket sohasem fog megtanulni hallani, de egy halló ember bármikor magáévá teheti a jelnyelvet, megkönnyítve ezzel a kommunikációt.

A férjemmel – aki nagyothalló- két halló kisfiút nevelünk. Dávidot és Ádámot a kezdetektől tanítgatom jelelni, így a saját tapasztalataim alapján mondhatom, jelnyelven még a babák is hamarabb megértetik magukat! :)

A jelnyelvi játszótéren hallásállapottól függetlenül szeretettel várunk mindenkit az 5-12 éves korosztályból – légy részese a jelnyelvhasználók közösségének, bontsuk le együtt a nyelvi akadályokat!”

Seres-Kormány Anita

Az írás a FICSAK honlapján jelent meg: http://www.jotekonysagivasar.hu/2018/11/29/egy-siket-edesanya-gondolatai-a-vasarrol/

#jelnyelvijátszótér #jelnyelvijátszótér