- Katja Kool
Mentorszülő képzés: 2. alkalom
Második szombatját töltötte együtt a mentorszülői csapat, tanulással, fejlődéssel és gyakorlással.
Miről volt szó?
Megvizsgáltuk azokat a jogforrásokat, törvényeket, rendeleteket, melyek nemzetközi szinten és Magyarországon vonatkoznak a fogyatékossággal élő és a hallássérült emberek életére: a nemzetközi emberi, nyelvi jogi és fogyatékos-jogi dokumentumoktól kezdve az általános törvényeken át a specifikus rendeletekig, együtt értelmezve egyúttal a jogforrások hierarchiájának fogalmát.
Elkezdtük feltérképezni a segítségnyújtás különféle lehetőségeit, s közös munkával megalkottuk a szükségletek - segítségek rendszerét, vagy ha úgy tetszik: mátrixát. Itt rengeteg egyéni szempont merült fel, ami csodálatosan tükrözte azt, hogy miért fontos ezeket a kérdéseket csoportban, érintettként vagy érintett szülőként átbeszélni - mindig felmerülhet olyan vélemény vagy szempont, amit korábban nem gondoltunk át, sőt, eszünkbe sem jutott. Mentorként, mentorszülőként az egyik legfontosabb feladatunk, hogy adekvát információkat adjunk át a hozzánk fordulónak, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy széles látókörben tájékozottak legyünk a hallássérülés témakörében. Rendkívül hasznos és tanulságos feladat volt, s ennek mentén folytatjuk a munkát.
Mindemellett kipróbálhattuk magunkat egy könnyedebb műfajban is: megkíséreltünk pulóvert kötni! :) De hogy mégse legyen olyan könnyű, párokban tettük: a páros egyik tagja fogta az egyik kötőtűt, a másik a másikat... A gyakorlat célja a probléma közös megoldásának felfedezése volt, a segítségkérés- és nyújtás kipróbálása, kötetlen (ha-ha!) formában.
Beszéltünk emellett az önzetlen segítségnyújtásról, Philip Zimbardo és a Hősök Tere projekt kapcsán.
A jelnyelvi tolmácsolást ezúton is köszönjük a JTHA tolmácsszolgálatnak és Liszkai Anitának!